musica speculativa (lat. 'zeneelmélet'): a középkori gondolkodásban az ars musicán, a 'zeneművészeten' belül a szemlélődés ter-e, a filozófus és a teológus tevékenységi köre. - A ~ mint a mindenség „tükre” (speculum) a kk. embere számára a Teremtő művének harmóniáját közvetítette. Egyrészt a ratióból ('elmélet') és numerusból ('szám, arány'), másrészt a hangzó jelenségből kiindulva beszélt a zenei jelenségekről. Ennek megfelelően 2 ellentétes szemlélet uralkodott: a püthagoreus kanonikusoké (számprobléma) és az arisztoxénus harmonikusoké (hangzásprobléma). A két irányzat közötti közvetítő megoldást a kk. elején Boëthius, a kk. végén őt követve Glareanus adta, amikor egyszerre hangsúlyozták a ratio-t és a sensus-t, a spekulatív és az érzékletes szemléletet: „Musica est facultas acutorum et gravium sonorum differentias ratione et sensu perpendens” ('A zene a magas és mély hangok különbségeit ésszel és érzékléssel latolgató képesség'). **